Édes kötelék - Leah története

6. fejezet



Akkorára tátottam a számat ásítás közben, hogy belefért volna egy egész sült csirke. Nyöszörgő hangot hallatva nyújtózkodtam egyet, majd végre felnyitottam a szememet. Abban a pillanatban, ahogy kitisztult a világ, a tegnap éjszaka képei is visszatértek, és úgy éreztem, egy másodpercet sem szabad elvesztegetnem. Kipattantam az ágyból, gyorsan lezuhanyoztam, aztán feltéptem a szekrényt, hogy mint mindig, felkapjam az első ruhát, ami a kezembe kerül. Hosszú hónapok óta most először torpantam meg mozdulat közben. Csak nem hódíthatom meg Emmát egy szakadt trikóban és rövidnadrágban!

Amióta farkas lettem, én is rászoktam, hogy a lehető legkényelmesebb, legolcsóbb és leggyorsabban lekapható ruhákat viseljem, amikért nem kár, ha mégis véletlenül szétszakadnak. De most zavarni kezdett ez a lezserség.

Végighúztam a kezem a felakasztott göncökön, aztán megragadtam egy nyári ruhát, amely már vagy egy éve egyáltalán nem volt rajtam. Gyorsan megszaglásztam, aztán hálát adtam anyának, amiért időről időre minden ruhámat kimosta és illatosítót is tett a szekrényembe.

Ahogy felöltöztem és a tükör elé álltam, érdeklődve szemléltem magam. Régen gondoltam már magamra úgy, mint nőre. A kezem végigsiklott az oldalamon és a hasamon, kisimítva az anyag gyűrődéseit. Sajnos, nem voltam egy nagy szépség…

Az orrom túl nagy volt és lapos, a szám vastag, a testem pedig… A farkasként kifejlesztett izmok távol álltak a nőiestől. Szerencsére, még nem néztem ki úgy, mint egy lufiizmú bodybuilder, de olyan törékeny sem voltam, mint amilyen Emma. Ő annyira formás, olyan kecses és légies… Hogy is tetszhetnék neki a terminátor kinézetemmel? – sóhajtottam fel szomorúan. Rövid tincseimet a fülem mögé tűrtem, aztán újra előre kotortam őket, de sehogy sem volt jó.

- Ronda vagy, törődj bele! – nyújtottam nyelvet elkeseredve a tükörképemnek, aztán nagy sóhajjal hagytam el a szobámat.

- Mi a farkas? – Seth szeme elkerekedett, mikor beléptem a konyhába. – Te… szoknyában…? – dadogta, miközben végigmért.

- Ez… nyári ruha... te… agyalágyult… - utánoztam, miközben megkopogtattam a fejét. Bosszús szusszantással arrébb lökte a kezem.

- Látom, csak a külső új – húzta fintorra a száját. – Csak nem csajozni mész? – vigyorodott el hirtelen pimaszul.

- Fogd be! – morogtam rá elvörösödve.

- Ó, Emma, úgy szeretlek, mmm… - nyújtotta ki a karjait, mintha valakit átölelne, és csókolózást imitált. Dühösen vágtam hozzá a kosárból az egyik almát, ami a kemény fejhez csapódott, majd pépessé zúzódva landolt a konyhakövön. – Áu! Szadista! – tapogatta a kobakját.

- Ne játszd meg, hogy fájt. Mi vagy te, kislány? – vágtam vissza neki az előzőért. Morcosan összepréselte az ajkait, aztán büszkén magasba emelt fejjel kimasírozott a konyhából.

- Hülye pisis! – morogtam magam elé, aztán felkaptam egy másik almát és beleharaptam. Az édes nedv végigszivárgott a torkomon enyhítve a morcosságomon. Elgondolkozva sétáltam ki a házból és indultam Jacobék otthona felé. Minden egyes lépéssel egyre idegesebb lettem, és mire elhajítottam a csutkát az egyik bokor alá, már azon gondolkoztam, hogy talán mégis jobb lett volna üres gyomorral jönni.

- Jó reggelt! – léptem be kopogás nélkül a Black házba. Úgy járkáltunk ki-be egymás otthonába, mintha a sajátunk lenne. La Push kicsi volt, és mindenki ismert mindenkit. Akár egy nagy család…

- Szép reggelt, kedvesem! – Billy hangja a konyhából jött, ezért arra vettem az irányt. Az asztal mellett ült, és egy csésze matét szürcsölgetett.

- A többiek? – kérdeztem, de valójában csak egy valaki holléte érdekelt igazán.

- Még alszanak. Elég sokáig fent voltunk mind az éjjel – hunyorgott rám. – De ahogy látom, téged is korán kidobott az ágy. Tudod… Mikor szerelmes lettem Jake édesanyjába, én is alig tudtam aludni… enni… lélegezni… - nevetett fel, mire elpirultam. – Gyere, ülj le! – mutatott az egyik szék felé, én pedig tudtam, hogy mi következik. Egy mese a múltról. Valami szép szerelmes, ahogy Billy bácsit elnéztem, de most nem igazán volt kedvem hozzá. – Meséltem már, hogy ismerkedtem meg Sarah-val?

- Itt La Push-ban, nem? – lepett meg a kérdés.

- Igen, de azt biztosan nem tudod, hogy mikor először udvarolni kezdtem neki, ő elutasított. Úgy gondolta, hogy egy nőcsábász vagyok és csak újabb trófeára vágyom, azért közeledek hozzá – nevetett fel. – Nagy csibész voltam annak idején! – ragyogott fel a szeme, és egy pillanatra megláttam benne azt a fiatal férfit, aki futott a lányok szoknyája után.

- És mi történt? Hogyhogy mégis feleségül ment hozzád? – lepődtem meg. Mindig is azt hittem, hogy Billy és Sarah között ez szerelem volt első látásra minden gond nélkül.

- Bebizonyítottam neki, hogy érdemes engem szeretnie – nézett a szemembe. – Megváltoztam. Attól a perctől csak ő volt, senki más. Egyszerűen tudtam, hogy minket egymásnak rendelt a Sors, és mindent meg kell tennem, hogy kiérdemeljem Sarah szerelmét.

- Ez igazán romantikus – ismertem el.

- Tudod, a lényeg a kitartás és az eltökéltség – csapkodta meg a kezemet, amely az asztallapon pihent. Hálás mosolyt küldtem felé, de nem volt időm tovább kérdezősködni arról, hogyan is hódította meg pontosan Sarah nénit, mert odafent mozgolódás támadt. Visszafojtott lélegzettel meredtem a konyha bejáratára várva, hogy Emma felbukkanjon.

Nagy ásítással lépett be a nyitott ajtón, majd mozdulat közben ledermedt, mikor észrevett.

- Szia! – nyögte elpirulva. A haja kócos volt és még az alváshoz használt rövidnadrágot és pólót viselte. Egyszerűen elakadt a lélegzetem és képtelen voltam megszólalni. A kínos némaságból Billy segített ki.

- Jó reggelt, kislány! Reggelit? – érdeklődött, miközben megfordulva a székével máris elővett egy tányért Emmának. – Tojást, esetleg pirítóst jammel?

- Én… pirítóst kérek, köszönöm – ült az asztalhoz Emma lesütött tekintettel. Tisztában voltam vele, hogy a nyílt bámulásom zavarba hozza, mégsem tudtam abbahagyni. A látványa olyan volt számomra, mint a napfény – felmelegített, energiával töltött el. Életemben most először irigyeltem a bronzvörös hajú vérszívót, mert örömmel láttam volna bele Emma fejébe. Tudni akartam, vajon mit gondol. Észrevette, hogy másképp öltöztem a kedvéért? Tetszik neki a ruhám? És én? Legnagyobb keserűségemre egyetlen választ sem tudtam leolvasni az arcáról.

- Jó reggelt mindenkinek! – jelent meg Dave vigyorogva, aztán lehuppant a testvére mellé.

- Te meg minek örülsz ennyire? – nézett rá Emma összevont szemöldökkel. Ismertem ezt a tekintetet, anya nézett ránk így mindig, ha úgy vélte, valami rosszban sántikálunk.

- Csak szép napunk van, két lépésnyire van a tenger és végre nem kell a tételeimet bújnom – dőlt hátra elégedetten Dave és a feje mögött összekulcsolta a kezeit. – Szóval, tömd meg gyorsan a hasadat, aztán irány a part!

- Jól van, jól van, sietek – motyogta Emma lenyelve egy falatot. – Te nem eszel? – érdeklődött, de a válaszra már nem figyeltem, mert a konyha hirtelen túl szűk lett a besereglő emberektől.

Jacob karikás szemekkel próbálta átszuszakolni magát a székem és a konyhapult között, aztán mikor sikerrel járt, azonnal a kávét célozta meg magának. Rachel velem szemben foglalt helyet, és nekiállt megkenni egy pirítóst, Paul pedig diszkréten megállt az ablak mellett, és úgy tett, mintha csak most érkezett volna. Persze, valójában mindenki tudta, hogy az ajtón való távozása után mindig visszatér Rachel ablakán át a házba, mégis valami miatt – talán Billy lelki világa – fontosnak találták, hogy fenntartsák kapcsolatuk szűzies mivoltának látszatát.

- Ez komoly? – Jacob hangja riasztott fel a merengésemből, és kellett pár másodperc, mire rájöttem, hogy Emmához beszél. Azonnal érdeklődve fordultam feléjük, és bosszantott, hogy lemaradtam a beszélgetés elejéről. Emma félénken bólintott egyet. Összeráncolt homlokkal igyekeztem rájönni, miről is lehet szó. – Akkor majd Leah megtanít – nézett rám Jacob vigyorogva. – Nem igaz, Leah? – érdeklődött tőlem.

- Tessék?

- Úszni. Emma nem tud. Tudod, a tengerben… - magyarázta úgy, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne, és még karmozdulatokkal is alátámasztotta a szavait.

- Ó, persze. Persze, örömmel megtanítom – bólintottam azonnal, miközben az asztal alatt belerúgtam a bokájába. – Nem kell a segítséged! – tátogtam oda neki, mikor Emma egy köszönöm elrebegése után belekortyolt a teájába.

- Akkor ne csak bámuld, cselekedj! – tátogott vissza Jacob bosszankodva.

- Majd megteszem, hogy eljött az ideje – feleltem neki néma szájjátékkal. Ahogy hátratoltam a székemet, hogy felállhassak, teljesen véletlenül löktem a támláját az ágyékába. A halk káromkodás elégedett mosolyt csalt az arcomra.

- Ó, bocsánat… Csak nem fájt? – érdeklődtem negédesen kiélvezve az elsötétülő tekintetet.

- Nem, egyáltalán nem – kényszerített mosolyt az arcára, aztán észrevétlenül közelebb hajolt hozzám. – Csak vigyázz, mert alfaként megparancsolhatom, hogy most azonnal dobd fel az asztalra és csókold kifulladásig – súgta. A felháborodás és az áramütésszerű bizsergés egyszerre járta át a porcikáimat.

- Nem mernéd! – sziszegtem dühösen.

- Biztos vagy benne? – nézett rám úgy, hogy nem mertem próbára tenni. Mikor észrevette a tétovázásomat elégedetten felnevetett, aztán a székemet egy mozdulattal arrébb téve kisétált a konyhából. – Elmegyek Nessie-ért, a parton találkozunk – vetette még oda nekünk, aztán elsietett. Magamban füstölögve indultam haza a fürdőruhámért, mikor a többiek felmentek az emeletre átöltözni. Gyorsan felkaptam az ibolyalila bikinimet, majd leültem a lépcsőre várakozni.
Az idő egész jó volt Forkshoz képest, mintha csak megérezte volna, hogy mire készülünk. Kinyújtottam a lábaimat, megtámaszkodtam a könyökömmel a legfelső lépcsőfokon, és élveztem a napsütést. Csak akkor mozdultam meg, mikor meghallottam a közeledő léptek zaját.
Paul, Dave, Embry és Jared jöttek elől valamin nagyon vitatkozva, mögöttük pedig Quil sétált Rachellel, miközben Claire és Emma körülöttük fogócskáztak. Emma nevetve tért ki a kislány apró keze elől – a kacagásától a szívverésem hevesebb lett. Annyira fesztelen volt, olyan természetes és gyönyörű, hogy egyszerre éreztem csodálatot és végtelen szomorúságot. Hogyan érdemelhetnék ki egy ilyen csodálatos lényt? – jutott eszembe Billy meséje. Muszáj rájönnöm a válaszra…