Édes kötelék - Leah története - 2. fejezet

Olvassátok végig, kérlek, először a fejezetet, aztán a végén ott lesz a magyarázat arra, hogy miért Meyer-hű ez a megoldás. :) És aki szeretne véleményt írni, az ne fogja vissza magát, mert kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok az elméletemről és a történetről is. :) De a vélemények, kérlek titeket, legyenek kulturáltak, köszönöm. :)

Jah igen... Ne feledkezzetek el az Edward szemszög új fejezetéről sem, ami ez alatt a bejegyzés alatt található. :)



2. fejezet




- De hát, ő egy lány… - ráncolta össze a homlokát Quil. Mikor Sam félrevont a ház mögé, a fiúk követtek minket, mert azt hitték, valami gond van. Idegesített, hogy körbevesznek, és úgy néznek rám, mint valami csodabogárra.

- Na és? Te meg egy kisbabába vésődtél! Az mennyivel jobb? – förmedtem rá.

- De Claire fel fog nőni. Abból a lányból viszont, sosem lesz férfi – pirult el, aztán mikor Samtől kapott egy villámló pillantást, inkább elhallgatott.

Várakozva néztem Samre és Jacobra, hogy ők mit szólnak a történtekhez – végül is, ők voltak az alfák ezen a területen -, miközben idegesen toporogtam. Korábban sosem érdekelt egy lány sem, soha még csak eszembe sem jutott, hogy beleszerethetnék – sőt, belevésődhetnék – egy nőbe, de most annyira természetesnek tűnt. Számomra lényegtelen volt a neme, Őt magát szerettem.

- Bárhogy is történt, én örülök, ha te boldog vagy – szólalt meg végül Sam. Hálásan rámosolyogtam – végre igazán fesztelenül -, aztán Jake-re pillantottam.

- Én hálát adok annak a lánynak, ha eléri, hogy kevesebbet morogj… - vonta meg a vállát.

- Köszönöm – motyogtam. Nem szoktam hozzá, hogy bármi miatt is hálálkodjak, de most úgy éreztem, szükséges kimutatnom, mennyire jól esik, hogy mellettem állnak. Mély levegőt véve pillantottam a hátam mögé, aztán vissza a fiúkra. – Most pedig megyek, és megismerem… Még a nevét sem tudom… - nevettem fel.

Ha a régi Leah-nek elmesélhetném valami időutazás révén, hogy egy olyan lányt szeretek, akit még azt sem tudom, hogy hívnak, valószínűleg, szembe röhögne, és egy szavamat sem hinné. Egy kívülálló, aki nem érezte még, milyen a bevésődés, nem érthette ezt. Ahogyan én sem értettem régen. Azt hittem, ez egy lánc, egy kényszer, mely kínnal és szenvedéssel, lemondással és önmagunk feladásával jár együtt, de tévedtem.

Ez volt a legcsodálatosabb, legédesebb érzés az egész világon… Szerettem Samet is, tiszta szívből, de az semmi volt ahhoz képest, amit jelenleg éreztem. Csak most értettem meg igazán, hogy Samnek nem volt más választása. Igaz, korábban is hallottam a gondolatait a bevésődésről, de tőle hallani és átélni, teljesen más.

Ahogy a ház végéhez értem, a szívem felugrott a torkomba. Megálltam egy pillanatra, és a falhoz lapulva óvatosan kikukucskáltam. A levegő a tüdőmben akadt, mikor körbenézve rájöttem, hogy Ő pont a nekem kijelölt hellyel szemben ül az asztalnál. Egy másodpercig azt gondoltam, hogy ez csak a Sors keze lehet, aztán észrevettem, hogy Alice és a testvére, Edward, engem bámulnak. A vámpírlány elmosolyodott, aztán rám kacsintott, Edward erre megforgatta a szemét, majd elindult a felesége felé, aki bosszús arccal intett neki a verandáról. Életemben most először hálás voltam azért, hogy egy vámpír különleges képességet is kapott az ereje mellé. Biccentettem egyet Alice felé, aztán elindultam az asztalhoz.

Ha most elém sétált volna valaki, akkor a farkasképességeim ellenére is biztosan neki megyek, mert egyszerűen képtelen voltam levenni Róla a szememet. Már majdnem odaértem hozzá, mikor valami hirtelen megtorpanásra késztetett. A szőke fiú, akivel érkezett, vigyorogva huppant le mellé, és nevetgélve beszélgetni kezdtek. Elszoruló torokkal figyeltem őket, miközben ezernyi új kérdés futott végig az agyamon, amikre eddig még nem gondoltam.

Mi van, ha már van valakije? Ha neki egy férfi kell? Mondjuk, az a szőke srác? Mi van, ha sosem tudna engem szeretni, mert nő vagyok? Vagy ha egyenesen undorodna tőlem az érzéseim miatt?

Bár a szívem majd beleszakadt, pontosan tudtam a választ. Az leszek neki, akire ő vágyik. Ha barátot akar, én leszek a legjobb barátnője, még akkor is, ha ez fáj nekem. Édes fájdalom lesz azért szenvedni, hogy őt boldoggá tegyem.

Magamban rágódva ültem le végül vele szembe, de túlságosan lefoglalta a barátja ahhoz, hogy észrevegyen. Az arcvonásai az én karakteres vonásaimmal ellentétben, lágyak voltak, a haja, mint egy napsütéses búzamező, a szemei pedig… Olyan kékek voltak, akár az óceán. Figyeltem, ahogy beszélgetés közben beharapja az alsó ajkát, ahogy az ujjai öntudatlanul babrálnak a szalvétával, és úgy éreztem, egész életemben tökéletesen elégedetté tenne csak az, hogy nézhetem őt. A világ legcsodálatosabb időtöltése lenne…

- Hé, Dave! – Rachel hívására a szőke fiú elnézést kért Tőle, aztán felpattant és magára hagyta.

A következő pillanat, mintha lassított felvételként történt volna meg. A kék tekintet végigsiklott az asztalon, majd megállapodott az enyémbe fúródva. Egy tökéletes másodpercre megállt az idő, aztán a szemek meglepetten kikerekedtek, majd gyorsan visszatértek az asztal bámulásához. A fehér arcbőrön két rózsás folt jelent meg, jelezve tulajdonosuk zavarát.

- Leah vagyok. Leah Clearwater – szólaltam meg rekedt hangon.

- Emma North – motyogta.

- Emma… - ismételtem meg ízlelgetve a nevet, amely mostantól mindennél többet jelentett számomra. – Az iskolából ismered Rachelt? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott. Nem akartam, hogy félbeszakadjon már az elején a beszélgetésünk.

- Nem… Vagyis, csak közvetve – magyarázta. – Dave járt arra az egyetemre, ahová Rachel, én pedig Dave által ismertem meg őt.

- Értem – szorult össze a torkom. Vajon, ha Dave egyszer csak eltűnne itt az erdőben, gyanakodnának rám? Végül is, elég veszélyes hely a sűrű rengeteg, még vámpírok és farkasok nélkül is… - Önkéntelenül mosolyra húzódott a szám a gondolatra, bár tudtam, hogy úgysem lennék képes bántani egy embert. De azért szép vágyálom volt… - Akkor te máshová jársz? – jött az újabb kérdés tőlem. Annyi mindent meg akartam tudni róla most azonnal, de féltem tőle, hogy nem lesz elég időm, és félbeszakítanak.

- Nem. Én… Ugyanoda fogok, ahová Dave-ék. – Emma ismét felpillantott rám, aztán lekapta rólam a tekintetét. A gondolat, hogy zavarba hozom, kellemes forrósággal árasztotta el a hasamat. – Most érettségiztem, szeptembertől irány az egyetem – mosolyodott el, nekem viszont megfeszült az egész testem. Erre még nem is gondoltam… Hogy ő csak az eljegyzésre jött, aztán elmegy. Nem mehet el! Muszáj maradnia! Vagy nekem is mennem kell vele…

- Minden rendben? – A hangja aggodalmas volt. Ennyire meglátszott volna rajtam, hogy épp most készülök összeomlani? – Kapkodod a levegőt… - harapta be a száját. Csak most jöttem rá, hogy a rémülettől tényleg zihálok.

- Meddig maradtok? – kérdeztem anélkül, hogy válaszoltam volna az ő kérdésére.

- Pár napig – fürkészte még mindig az arcomat.

- Pár nap… - suttogtam magam elé megrendülten. Azt el tudtam volna viselni, ha mást szeret, és engem csak a barátjaként fogad el. Már annyit szenvedtem a szerelem miatt, hogy szinte meglepődtem volna, ha tényleg megkaphatnám azt, akire vágyom… De a gondolat, hogy még csak nem is láthatom őt. Hogy távol éljen tőlem…

Remegve szorítottam meg az asztal szélét, ami recsegni kezdett az ujjaim alatt.

- Biztos, hogy minden rendben? Ha rosszul érzed magad, szólok valakinek, és… - Emma hangja tompán hatolt a fülembe, aztán éreztem, ahogy valaki megragadja a karomat, és felhúz a székről. Dühösen el akartam küldeni a fenébe, de aztán rájöttem, hogy Jacob az.

- Leah, nyugalom… Gyere… - vonszolt maga után, én pedig hagytam neki. Mindennél jobban Emma mellett szerettem volna maradni, de éreztem, hogy ez most veszélyes lenne számára. Kiborultam. Nem voltam ura önmagamnak.

A vendégek tekintete végigkísért minket, ahogy átvonultunk a ház előtt, de sem Jacob, sem én nem foglalkoztunk vele. Sam kérdő pillantására Jacob megrázta a fejét, hogy semmi gond, maradjanak csak, aztán elsietett velem a fák közé.

- Megőrültél? – förmedt rám, mikor már takarásban voltunk. – Tudod, hogy majdnem átváltoztál? Nem elég, hogy kívülállók előtt buktunk volna le, de meg is sérülhetett volna valaki – kaptam meg a megérdemelt fejmosást, de most nem érdekelt. Jacob pár pillanatig várt – valahányszor leszidott valamiért alfaként, mindig visszavágtam neki egy-egy gúnyos megjegyzéssel -, aztán felsóhajtott. – Mi történt?

- Elmegy… Pár nap múlva hazautazik, én pedig… Mi lesz velem? – emeltem kétségbeesve a tekintetemet Jacobra. Egy másodpercig együttérzően bámult rám, ami segített abban, hogy kicsit összeszedjem magam – engem senki se sajnáljon! -, aztán hümmögve sétálgatni kezdett fel-alá.

- Valahogy megoldjuk – állt meg végül előttem. – Elmondjuk neki, kik is vagyunk, és hogy miért fontos melletted maradnia. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni.

- És ha nem?

- Miért ne akarna olyasvalakivel lenni, aki csak érte él? Még akik eleinte ellenkeznek, azok is megadják magukat végül a szerelemnek – vont vállat. Tudtam, hogy most Emilyre gondol, de már nem fájt. Valaha haragudtam az unokatestvéremre, amiért elárult engem, és nem volt elég erős, hogy elutasítsa Samet, de ez már a múlt volt.

- Nem tudom… - ráztam meg a fejemet. Annyi félelem volt bennem, de ezeket inkább megtartottam önmagamnak, ahogyan mindig is. Épp elég, hogy hülyét csináltam magamból Emma, Jacob és a vendégek előtt, csak mert egy pillanatra bepánikoltam. – Igazad van – bólintottam végül. – Nem úgy fogom fel, hogy van pár napom, és elmegy, hanem hogy van pár napom, hogy meggyőzzem őt, mellettem a helye.

- Helyes – vigyorodott el Jacob. – Akkor az ünnepség után elmondjuk neki, rendben?

- Elmondjuk?

- Persze, én is ott akarok lenni – jelentette ki Jacob.

- A nagy alfa ellenőrzi, mindent jól csinálok-e? – gúnyolódtam.

- Valahogy úgy… - Jake arcáról letörölhetetlen volt a fülig érő mosoly. – De adhatok egy jó tanácsot? – nézett rám.

- Úgysem úszom meg, mondd… - intettem neki.

- Tudod, én a fejedbe látok… - vágott elgondolkozó arcot. – És tudom, hogy a magad szúrós, életunt, mogorva módján egész kedves ember vagy. De az a lány még nem ismer, szóval, ne legyél vele pokróc – nevetett fel, mire oldalba löktem.

- Jó, majd rajtad élem ki ezt a hajlamomat, hogy vele vissza tudjam fogni magam – ígértem neki. Bár az arcát elnézve, lehet, hogy inkább fenyegetésnek vette…

Elégedett vigyor jelent meg az arcomon, és egészen addig kitartott, míg újra meg nem láttam Emmát – azzal a Dave-vel.

- Minden rendben lesz, csak maradj nyugodt – haladt el mellettem Jacob, aztán sietősre vette a lépéseit, mert Renesmee éppen akkor sétált ki a házból – egy hófehér, igazán csinos ruhácskában. A kis akarnok mindig eléri, amire vágyik – csóváltam meg a fejemet. Véleményem szerint, túlságosan elkényeztették, de hát, nem én voltam az anyja…

Mély levegőt vettem, aztán visszaindultam a helyemre. Csak meg kell várnom a vacsorát és a lánykérést, aztán minden helyre jön majd – biztattam magam, de a csomó csak akkor enyhült a gyomromban, mikor leültem az asztal mellé.

Emma félénken rám mosolygott és megkérdezte, most már jobban vagyok-e. A válaszom egy bizakodó igen volt.

***

A magyarázat:

Leah, mint tudjuk, meddő. Én úgy gondolom, hogy ha lemondana a farkasságáról, akkor is az maradna, szóval, kizárt, hogy ki tudjon hordani egy gyereket.

Hogy miért tette a Sors meddővé? Szerintem, azért, mert férfitól nem lenne képes úgysem teherbe esni. Emberi férfitól azért nem, mert az emberi sperma számára a túl magas testhő nem igazán megfelelő. Vámpír férfitól azért nem, mert Leah undorodik az összes vámpírtól. Farkas férfitól pedig azért nem, mert úgy vélem, ahogy a vámpírspermának meleg környezet kell ahhoz, hogy megtermékenyüljön tőle egy nő (lásd, az eredetiben Bella az Esme-szigeten esett teherbe, ahol ugye, iszonyatosan meleg van, a ficemben Isabella pedig farkas, így elég meleg volt a testhője), addig a farkasspermának hidegebb környezet kell, ezért is vésődnek a farkasok emberekbe, akiknek normális a testhőjük, és ezért nincs példa az eredeti történetben olyasmire, hogy két farkas egymásba vésődött volna.

Szóval, Leah-t képtelen teherbe ejteni egy férfi, ezért tette a Sors meddővé. (A Sorsról alkotott nézeteimet már kifejtettem korábban a főblogomon, mikor Isa teherbe esése volt a téma...)

Viszont, az, hogy Leah teste képtelen megfoganni és kihordani egy magzatot, nem jelenti azt, hogy ne lennének élő, megfoganni képes petesejtjei, csak azt, hogy ezek nem tudnak a testén belül megtermékenyülni.

Ha ezeket a petesejteket kiveszik belőle, megtermékenyítik és beültetik egy másik nőbe, akkor a másik nő méhe ki tudja hordani a Leah génjeit tovább vivő magzatot. Vagyis, teljesül a bevésődés egyik feltétele, hogy a farkas olyanba vésődik, aki által képes a saját génjeit tovább örökíteni. Leah csak egy nő által képes erre, ezért vésődött nőbe. :) Ez az egyetlen és legjobb esélye arra, hogy vér szerinti utódai lehessenek. :)

Azt hiszem, hogy nagyjából ennyi... :) Remélem, nem felejtettem ki semmi fontos részletet, és érthető a magyarázatom. :)

Egyébként Fummie kitalálta tegnap magától, hogy nő az illető, és miért is nő, szóval, elnyerte tőlem a "legtalálékonyabb olvasó" címet. :D