2009. március 24., kedd

Edward elemzés folytatása

Íme az elemzés a 13. fejezethez:


Edward a szobájában ücsörög, mikor Alice beront hozzá, és izgatottan közli, hogy Isabellával kocsikázni mentek, de Isabella rosszul lett. Alice közben persze, erősen arra gondol, hogy Isabella tényleg rosszul van, hogy Edward higgyen neki.

Edward hisz is, és rohan Alice után. Beszáll az autóba, hogy megnézze Isabellát, Alice pedig rájuk zárja az ajtót. Körülbelül fél pillanat alatt leesik Edwardnak, hogy Alice átverte, és amint észreveszi a vásznat és a vetítőt, arra is rájön, hogy mi volt Alice terve. (Eddig azért nem vette észre ezeket, mert rettegett, hogy mi van Isabellával, és csak azzal volt elfoglalva.)

Egyfelől dühös Alice-re, másfelől így legalább van indoka Isabellával lenni anélkül, hogy lelkiismeret-furdalása lenne, hiszen, nem ő tehet az egész helyzetről. Mikor Isabella leveszi a kendőt, talán, tudat alatt, még remény is van benne, hogy jól is elsülhet, ez az egész. Aztán látja, hogy Isabella hogyan reagál a randevú szóra, és azt hiszi, hogy a háta közepére sem kívánja az egészet. Ezért tesz úgy, mintha ő is hülyeségnek találná az egészet, amit meg, ugye, Isabella értelmez félre. Dühös magára, amiért egy pillanatig is reménykedni mert abban, hogy a lány talán, érez iránta valamit. Különben is, jobb, ha nem is érez semmit, mert elég, ha ő maga szenved.

Aztán feloldja a helyzetet Isabella gyomorkorgása. Edward egy időre elfelejti a gondjait, mert Isabella bénázása lefoglalja. A kóla kiömlik, rá Isabella felsőjére, ami átlátszó lesz, és bár Edward úriember, és odaadja a pulóverét, azért az a pillanatnyi látvány, amit megengedett magának, hatással volt rá. A kukoricával is jön egy sor bénázás, aztán jót nevetnek ezen, és végül a nevetés vibrálásba megy át közöttük. Edward szíve, ha tudna, kiugrana a mellkasából.

Edwardban megint feléled a remény Isabella tekintetétől, aztán eszébe jut, hogy felesleges reménykednie bármiben is, és elfordul, majd másra tereli a szót zavarában.

Mikor Isabella félálomba merül, gondolkozik, álmodozik, csak nézi őt, és újra meg újra beugrik neki Isabella előbbi, vágyakozó pillantása. Szeretné őt megérinteni, és az jut az eszébe, hogy miért is ne… Isabella úgysem tudná meg, és ha véletlenül felébredne, majd azt mondja, hogy hamarosan vége a filmnek, és Alice mindjárt itt lesz.

Aztán végigsimít az arcán, és Isabella meg sem rezzen. Önkéntelenül hajol az ajkaira. Nem gondolja át, nem tudja igazán, hogy mit tesz, csak kívánja, és megcsókolja. Mikor meghallja Isabella szívverését felgyorsulni, rádöbben, mit is tett, visszahúzódik, és rettegve várja, hogy mit reagál Isabella.

Kiabálást és iszonyatot vár, ehelyett, Isabella csak néz rá, és nem mond semmit. Reménykedik, hogy Isabella mégsem vette észre a csókot, vagy álomnak hiszi, de nem biztos ebben. Nem érti, miért nem reagál semmit.

Közben lelkiismeret-furdalása van, mert kihasználta Isabella öntudatlanságát, és gyötrődik, mert a helyzet ugyanaz, mint egykor Bellával volt. Isabella ember, és jobbat érdemel, neki pedig előbb vagy utóbb el kell majd mennie, miután Isabella biztonságban lesz. Azzal csak hibát követ el, ha összezavarja Isabellát.

Nem is figyel a filmre, sem a lányra, csak gondolkozik és gyötri magát, és mikor Alice végre megérkezik, úgy érzi, hogy muszáj minél hamarabb eltűnnie, elmenekülnie onnan. Hazarohan, és nem hall, nem lát, csak bezárkózik a szobájába, és tovább gyötrődik.

7 megjegyzés:

  1. Ajj annyira tudtam hogy nem álom volt acsók..istenem olyan édes és annyira buta Edward...miért értelmezik félre folyton egymást...:( nembaj lesz jobb is

    VálaszTörlés
  2. Jaj, hát ez is nagyon jó volt. Aranyos ez az álandó félreértelmezés kettejük között. :)

    VálaszTörlés
  3. Valahogy én is azt éreztem (és reméltem is) hogy a csók nem álom volt, hiszen eléggé megmagyarázhatatlan lett volna Edward "csók utáni", Izabella felébredése utáni viselkedése. Tipikus Edward-os viselkedés... :):)

    VálaszTörlés
  4. Ááá szóval tényleg megcsókolja...jáááj :D Bár vhogy sejtettem:P

    VálaszTörlés
  5. Így teljes a kép:D Örülök:D Remélem lesz még jobb is, és egyszer valahogyan megértik egymás nyelvét:D Truska

    VálaszTörlés
  6. Igen, tényleg volt csók. :D Ha nem is úgy, ahogy vártátok... :D De volt. :)
    És hát, egyszer majd kiderül minden Edward számára is, és rájön, hogy Isabella szereti őt. Nem is olyan sokára. ;) Csak hát, akkor is ott van még az a tény, hogy Isabella ember... Szóval, lesz még itt bonyodalom bőven. :D

    VálaszTörlés
  7. Szia Bliss!
    Lenne egy kérdésem, ami nem hagy nyugodni, de még csak a 13. fejezetnél tartok az olvasásban, így ide szeretném írni, csak nem tudom,hogy olvasol-e régebbi bejegyzéseket?
    Szia!
    Anita

    VálaszTörlés