2009. március 22., vasárnap

Körkérdések 1.

Nos, mivel Szandi ( a barátom, bétám és múzsám) a családjával foglalkozik már majdnem két napja, és én halálra unom magam, valamint, az írás is nagyon nehezen megy lelki támasz és beszélgetőpartner nélkül, és látom, hogy nektek is elvonási tüneteitek vannak, ezért indítok egy körkérdés rovatot. Ennek az a lényege, hogy felteszek 5 darab engem mostanában foglalkoztató, a Twilighttal kapcsolatos kérdést, ti pedig leírjátok nekem a véleményeteket. Szóval, remélhetőleg, kialakul majd egy jó kis beszélgetés köztünk, valamint, elmúlik a "halálra unom magam" érzésünk is. :)

1. kérdés: Mostanában nagyon bírom az Alice-Jasper párost, és elég sok videót nézegetek az őket játsszó színészekről is, akik nagyon közvetlenül bánnak egymással. Egyik Twilightos színészpárost sem láttam még ennyiszer megérinteni, megölelni egymást, éééés, az egyik interjú során még csókot is váltottak. Szóval, cukik együtt. :) Szerintetek van köztük valami igazából? Vagy összeillenének?

2. kérdés: Tegnap beszélgettem egy nagyon értelmes és kedves Twilight rajongóval, aki megkérdezte tőlem, hogy ha meglátnám az utcán Robot, mit tennék... Nos, ti mit tennétek?

3. Mit szólnátok hozzá, ha nem sokára egy kisebb kérdésben bevonnálak titeket a ficem megírásába? Vagyis, hogy a ficemmel kapcsolatban kérdeznék valamit, és ti hozhatnátok meg a döntést a kérdéssel kapcsolatban. :)

4. Mit szóltok az Edward-Bella-Jacob hármashoz? Titeket is idegesített Bella viselkedése? Szerintetek, szerethet két férfit valaki egyszerre?

5. Elég sok durva cikket olvastam mostanában Robról. Szerintetek is szörnyen viseli ezt az egész felhajtást maga körül, vagy csak az újságírók túlozzák el a dolgokat?

Várom a válaszaitokat! :)

30 megjegyzés:

  1. Jó kis kérdéseket tettél fel, amik tényleg megmozgatják az agyamat. Kis gondolkodásra késztettél. :)
    Előszöris a 4. kérdést boncolgatnám. Edward-Bella-Jacob hármas... szóval, amikor a New Moonban már láttam, hogy lehet valami Bella és Jacob között, és hogy Jacob később "nyomult" is, az nagyon idegesített. Amikor Edward otthagyta Bellát, kábé majdnem én is sírva fakadtam és vakon meredtem a monitorra, hogy ezt most miért, de pontosan tudtam, hogy nem állhat csak abból a 2. kötet, hogy Bella és Edward elvannak. Szóval picit számítottam is arra, hogy lesz valamilyen bonyodalom.
    aztán ugye képbe jött Jacob, akit szinte nem is volt időm megutálni, mert ezt a kötetet is nagyon hamar elolvastam és aztán jött a köv. rész is, és ott jött létre konkrétan ez a háromszög szerűség. És hogy akkor mit is gondoltam erről? Haragudtam Edwardra, mert otthagyta Bellát, és imádtam Jacobot, mert ő ott volt neki, és vigyázott, figyelt rá törődött vele. Még ma is szeretem visszaolvasni a Jacob-Bellás garázsos részeket, meg mindent, ahol együtt vannak. A könyv végén én is nagyon szomorú voltam Jake miatt, hiába jött vissza Edward, Bella szíve újra egész lett, s Jacobé tört szét darabokra, s ő még ráadásul látta is az Eclipse folyamán, hogy Belláék együtt vannak. Soha nem akarom megtudni milyen érzés lehetett neki, látni, hogy Bella azzal van, aki előtte összetörte a szívét, és nem vele, aki megkísérelte újra összerakni azt. (Azt hiszem erősen Jacob Team-es lettem, de közben nem utálom Edwardot sem.)
    Huh és akkor most a konkrét kérdés, hogy szerethet-e valaki két férfit? Az is nagy szó, hogyha már egy embert szeretsz teljes szívedből, és a szíved, csak egy embernek van "félretéve". Tudjátok, a nagy Ő... :D De én az sem zárom ki, hogy két embert tudj szeretni egy időben szerelemmel. Képes vagy rá, de ugyanakkor tudod azt is, hogy nem egyforma mértékben szereted őket. Mind a kettejükben más fogott meg, más tulajdonságokat szeretsz.
    És hogy Bella viselkedése idegesített-e? Hmmm miért idegesített volna? Talán azért, mert leszökött La Pushba és talán ezzel bátorította is Jacobot? Huh, hát Bella az Bella... :D Jó szerintem már így is hosszú voltam bocsi mindenkitől, meg így a végére kifogytam a szuszból :D MIndjárt nézem, hogy ti esetleg mit írtatok eddig máshová vagy akár ide :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó kérdéseket tettél fel, szerintem rajtad kívül sok más embert is foglalkoztatnak ezek a dolgok. Én a 2. kérdésre írnék... Lehet, hogy hülyén fog hangzani, és sokan gondolhatják azt hogyha élőben látnám nem így gondolnám. Engem nagyon idegesít, hogy egy videót nézek és közben nem hallok semmit, mert a háttérben sikítoznak. Mire jó ez? A legtöbb rajongó ha meglátja Rob-ot síkítozni, vagy egyenesen már bőgni kezd. Mi értelme? Szerintem csak hülyét csinálnak magukból. Tehát ezt a 2 dolgot biztosan nem tenném. Autógrammot tuti kérnék, de nem kezdenék el sem bőgni, sem sikongatni.
    Jelenleg csak ennyit tudtam magamból kisajtolni. És nagyon kíváncsi vagyok mások véleményére is ebben a témában... :)

    VálaszTörlés
  3. Angyal, teljesen egyetértek veled. Szerintem Rob is legszívesenn sírva fakadna, vagy elszaladna az olyan lányok elől, akik nekiállnak sikítozni vagy épp bőgni, amikor meglátják. Először lehet, hogy még élvezte ezt a felhajtást maga körül, de később... gondolom egyszer betelik a pohár.
    Tehát mit tennék? Autogramot persze én is kérnék és közben valószínűleg szégyenlősen lesütném a szemem, belül pedig ordítanék, hogy nézd az arcát amíg lehet.
    Persze legszívesebben a szemébe mélyeszteném a tekintetem és nem engedném elszakadni... huh... de ismerem magam, hogy csak a gondolataimban vagyok ilyen bátor, amúgy meg tudom hol a határ.

    VálaszTörlés
  4. Tök jó ez a körkérdéses dolog, kíváncsi vagyok én is kinek mi a véleménye ezekről. Kifejtem a sajátom:

    1.kérdés:
    Az Alice-Jasper páros nekem is nagyon szimpatikus, a filmben, a könyvben, meg élőben is. Én is néztem pár videót róluk és a képeken is nagyon aranyosak. Hát nem tudom, hogy van e köztük valami, vagy csak a kameráknak szól ez az egész, mindenesetre én Ashley vagyis Alice helyében biztos kihasználnám a lehetőséget, mert Jasper irtó jó pasi. :D És szerintem összeillenének.

    2.kérdés:
    Ha látnám Robot az utcán.... Hm nem is tudom, két lehetőség van: bámulnám mint a hülye, de nem merném megszólítani. Vagy pedig teljesen bepörögnék és sikítva rohannék hozzá. Hát nem tudom. :D De ha mondjuk Edwardként jönne velem szembe az utcán szerintem tuti, hogy az utóbbi állítás teljesülne. Mondjuk hozzá kell tennem, hogy Robról láttam már pár olyan képet,amire azt mondtam, hogy úristen.... hogyha pl úgy látnám meg akkor lehet hogy sikítanék de nem a gyönyörűségtől :P

    3.kérdés:
    Én biztos szivesen elmondanám a véleményem, és tök jó hogy bevonsz minket ebbe. Viszont ebben az esetben talán kevésbé lenne izgalmas, már úgy értem ha tudjuk hogy mi lenne benne. Én mondjuk mondjuk jobban szeretek izgulni egy fejezet előtt hogy mi van-lesz benne és tökéletesen megbízom a fantáziádban, de mint mondtam kisebb kérdésekben azért szivesen elmondanám a véleményem.

    4.kérdés:
    Erről elég hosszasan tudnék mesélni de megpróbálom röviden. Először is el kell mondanom, hogy én egyáltalán nem kedveltem Jacobot az első 3 könyv során, viszont a breaking dawnban nagyon megszerettem. Talán a Jacobos részek tetszettek a legjobban az egész könyvben, de vissza a kérdéshez. Utáltam Jacobot a new moon-ban és főleg az eclipse-ben, és voltak olyan részek amikor nagyon nem értettem Bella viselkedését, sőt még haragudtam is rá Jacob miatt. Ha egyszer ott van neki Edward akkor minek Jacob? Megértem, hogy Jake ott volt neki amikor Edward elhagyta de azért már kicsit túlzás volt amit Bella csinált. Ezzel Jacobot is megbántotta meg Edwardot is és neki sem lett jobb. Én azt sem értem, hogy lehet egyszerre két emberbe szerelmesnek lenni, de ettől függetlenül még lehet hogy van ilyen, bár ez számomra magas egy kicsit.

    5. kérdés:
    Hát nem tudom, azért lehet benne valami, hogy nehezen viseli a felhajtást. Ha belegondolok én sem szeretném annyira, hogy lépten nyomon üldöznek az újságírók és nem mehetnék ki az utcára, vagy vásárolni csak úgy feltünés nélkül. Viszont azért biztos van jó oldala is, azért egy kicsit biztos élvezi, hogy megőrülnek érte az emberek, bár ez a rajongás igazából Edwardnak szól, és nem magának Robnak. Úgyhogy nem tudom, én mindenesetre megértem ha ez terhes neki, nem mindenki birja annyira ha a középpontban van. És pl az Oscaron is észre lehetett venni pár videón, hogy zavarban van.

    VálaszTörlés
  5. Ááá, elírtam: legszívesebben

    VálaszTörlés
  6. Válaszolok ám majd én is a kérdéseimre, meg a ti válaszaitokra is reagálok, csak megvárom, amíg összegyűlik egy pár vélemény. :)

    VálaszTörlés
  7. Én második kérdésre válaszolnék, szerintem messziről mustrálnám egy ideig és figyelném a viselkedését hogy valójába milyen is lehet...mert lehet hogy sokan áradoznak ról de a siker amit a filmemmel elért lehetséges hogy befolyásolta jellemét

    VálaszTörlés
  8. Én itt két 10 angol szó között felnézegetek az oldalra és nézem, hogy mi újság. :D

    Anicica: A 4-hez reagálnék. Nagyon sok mindenkitől hallottam, hogy mennyire nem szerették Jacobot a New Moonban, az Eclipseben meg még kifejezetten idegesítette is szegény srác őket. És teljesen megértem, mert Jacob egy túlméretezett gyerek, csak 16 éves, hiába néz ki testileg 25-nek vannak dolgai. És a nyomába sem ér Edwardnak, pont azért, mert nincs annyi élettapasztalata. Ő nem lenne képes otthagyni Bellát, vagyis igen, hogyha külön megkérné rá Bella, de tudjuk, hogy Bella nem lenne képes ilyet kérni tőle.
    Igen, ha ott van neki Edward, jogos, hogy akkor mit akar Jacobtól? Talán így mutatkozott meg nála tudat alatt, hogy igenis ragaszkodik Jacobhoz, jobban is mint kellene és mint szeretné?
    Én attól függetlenül, hogy még nem voltam szerelmes, vagy ha jobban belegondolok akkor kétszer (oviban és általánosban, (ne nevess) :D), hiszem, hogy létezik olyan, hogy két embert szeretsz egyszerre szerelemmel, de persze a körülmények elhanyagolhatóak. Engem például nem próbáltak még megölni, nem vadásztak még rám, és még ne mentett meg senki a haláltól és én sem mentettem meg még senkit a halálból.
    Én végtelenül romantikus vagyok :)

    VálaszTörlés
  9. Hát ezek nagyon jó kérdések:
    1.Hát az én kedvenceim Alice és Jasper,tehát minden vágyam lenne hogy minél többet legyenek együtt,sőt ha összejönnének az maga lenne a mámor számomra. Én is láttam azt a videót amiben megcsókolják egymást. De sajnos láttam olyan videót is amiben Kellan Lutz-zal nagyon jól el vannak. Nézzétek meg ezt a videót: http://www.youtube.com/watch?v=XvYcMrUzXfs&feature=related

    2.Hátha meglátnám az utcán Robot akkor biztos odamennék és mint minden twilight fan autogram,puszi és egy csomó twilightos érdekességet megkérdeznék tőle.Bár azt hiszen én Jackson Rathbone nyakában jobban felugranék. :D:D

    3.Én benne vagyok. De szerintem így jó a ficed ahogy te írod. És én nem változtatnék ebben.

    4.Én nem mondom azt hogy valaki nem szerethet két férfit egyszerre,és engem is idegesített Bella viselkedése, és volt egy-két rész ahol legszívesebben pofon vágtam volna miközben olvastam a 3.könyvet,DE és ez egy direkt nagy DE mert amikor olvastam a 4.könyvet azt hiszem megtaláltam miért volt így ezzel Bella.Szóval az én véleményem hogy Bella Edwardba volt mindvégig szerelmes, de Jacob ugye Bellaba szeretett bele vagyis Bella volt a bevésődése de mivel Edward iránt nagy szerelmet érzet ezért a bevésődéssel együtt annyi jelentkezett meg hogy mindkettőbe szerelmes lett. Mivel a 4.könyvben Nessie lesz Jacob bevésődése ezért Bella már nem lesz belé szerelmes hanem csak Ed-et szereti,JAcob pedig csak a barátja lesz.Értitek vagy hosszú és kusza lett??

    5.Szerintem az újság írok kicsit eltúlozzák a dolgot de Rob tényleg nem viseli jól ezt. A helyében én is félnék sokszor kimenni az utcára ha ennyi rajongóm lenne.Én is pánikolnék!

    VálaszTörlés
  10. Najo én válaszolok az összes kérdésre, ha nem baj.:D
    1. Alice-Jasper párost imádom. A valóságban is biztosan aranyosak. Természetesen összeillenének, mert nem hiába választották őket egy párosnak a filmben. A valóságban mi van köztük, azt csak ők tudják. Persze tök jó lenne ha összejönnének meg minden, mert édesek együtt. De szerintem nem kell összeboronálni minden együtt jól kinéző párost. Nem mindig az van,amit a kamera sugall.
    2. Angyallal egyetértek. Szerintem az túlzás,hogy síkítoznak a rajongók meg minden. Igen ő játssza Edward Cullen-t, és nem csinálja rosszul, de ennyi. Ő is csak ember. Nem tudom mit tennék. Talán kérnék egy autogrammot, de ennyi.
    3.Hát ez csak rajtad múlik. Imádom,amit írsz, és ha egy picike részét ránk bízod az nagyon nagy megtiszteltetés lenne.Akármi is lesz én biztos az oldaladon fogok lógni:D
    4.Edward-Bella-Jacob. Egy ilyen szerelemben elengedhetetlen egy szerelmi háromszög.:D A New moon-ban Jacob számomra pótolta, vagyis inkább jobb szó rá, hogy enyhítette Edward hiányát. Miután Ed visszajött, Jacob egyre visszatszítóbb lett nekem. A viselkedése egyre negatívabb lett.(bocs a jacob team-től)De ennek ellenére Jacob kell a történetbe, borzosan, farkasosan:D Bellával kapcsolatban, annyi negatív hozzászólást olvastam az interneten,hogy így kihasználja ed-et meg úgy kihasználja. Egyszerűen nem értettem miért. Aztán lassan rájöttem, hogy azok akik utálják őt talán picit féltékenyek. Szegény Edward így meg úgy. Én szeretem Edward nyugis karakterét, de ez már túlzás. Szerintem neki sem árt egy kis féltékenység, nem fog belehalni(jó tudom ez már lerágott csont,de este kilenc van bocs:D)szal ezzel csak erősödik a szerelmük. Edward a tökéletes megtestesítője, Bella pedig egy ember mellette, aki nem tökéletes. Befolyásolható, kicsit tapasztalatlan de ettől függetlenül tudjuk, hogy mi lesz a végkifejlett.Hogy szerethet e két férfitz valaki egyszerre. Nem tudom:D Nincs tapasztalatom. Annyi történet szól erről, hogy biztos van valami valóságalapja,úgymond.
    5. Igaszság szerint nem tudom milyen újságcikkre gondolsz, de egy ilyen helyzetet nem tudom, hogy lehetne jól viselni. Minden 2. nő Edwardot látja benne.Hogy lehet ezt kezelni? Én így belegondolva sajnálom őt. Nem lehet könnyű.
    Húú, most kibeszéltem magam. Jók ezek a kérdések.:D Üdv :Truska

    VálaszTörlés
  11. Na akkor kérdésenként megyek. :)
    1. kérdés: Alice és Jasper. Szörnyen megkedveltem őket, de leginkább Alice stílusát szeretem. Olyan kis közvetlen, aranyos és imádni való. Jaspert is nagyon bírom, de ő nálam, mint pasi csak 3. helyen áll. :$ Szóval én láttam azt a videót, mert megmutiztad Bliss, és simán eltudom képzelni őket együtt, a való életben is. És hát egy ilyen video után mit is gondolhatna az ember? :D

    2. kérdés: Ahh... ez rettentő jó kérdés. Én azt hiszem, mint egy buta liba elkezdenék sikongatni, hogy Úristen! Robert Pattinson! :D És nem tudnék betellni a látványával, hogy hogy lehet nekem ilyen szerencsém! Hogy találkoztam vele, és esetleg még autogrammot is kaptam tőle. :D Eszméletlen jó lenne. Persze, nem igazán akarnék úgy viselkedni, amint leírtam, de valószínűleg tartom, hogy sokk hatása alatt lennék... :D Mégiscsak az egyik kedvenc színészem jön velem szembe. :P:D

    3. kérdés: Aaaa! :D Nagyon jó ötlet, bár ha túl sokféle kérés, választás lenne nehéz lenne dönteni. Vagy gondolom szavazás szerűség lenne... Többlet számít. Nekem tetszene. :)

    4. kérdés: Na igen... Engem szörnyen idegesített ez a háromszög. És én igen is haragudtam Bellára, persze csak Edward után, mert otthagyta. Éreztem, hogy nem mondja komolyan azokat a dolgokat Bellának, hogy csak ezzel bírja otthagyni... De akkor együtt sírtam Bellával, és nagyon haragudtam Ewardra. De akkor sem tudom elképzelni, hogy egyszerre két férfit szeressen valaki. Mondhatjátok, hogy földhöz ragadt vagyok, vagy akármi, de én így érzem. És nem szerettem a 2., se a 3. könyvet annyira... hisz abban Jacob nagyon nagy szerepet kapott Bella életében, és idegesített, hogy folyton körülötte van. De belegondoltam az ő helyzetébe is természetesen, és nem lehetett könnyű neki, de Edward párti vagyok. :D

    5. kérdés: Nem tudom igazából eldönteni,mennyi lehet a sajtó túlzása, és mennyi lehet az igazság belőlük. Biztos, hogy nem lehet egyszerű ez a hirtelen jött siker, és a hirtelen jött hatalmas lánytáborok rajongása. De azért szerintem Robot sem kell félteni. :D

    Hát most ennyi jutott eszembe. Ha még valami lesz, még írok. :)

    VálaszTörlés
  12. "de Jacob ugye Bellaba szeretett bele vagyis Bella volt a bevésődése mivel Edward iránt nagy szerelmet érzet ezért a bevésődéssel együtt annyi jelentkezett meg hogy mindkettőbe szerelmes lett."
    Jacob nem volt "bevésődve" Bellába, csak szeretett volna. Nem vagyok benne biztos, de (BD SPOILER!) nem úgy magyarázták meg ezt az egész Jacob-Bella szerelmet, h együtt kellett lenniük, és az egész csak Nessie miatt volt, és ezért is tűnt el, amikor a gyerek megszületett, és Jacob "belevésődött"? Én úgy értelmeztem, h tulajdonképpen a sors rendezte így az egészet, és nem is Bella tehetett róla. Mondjuk elég hülye magyarázat, ha engem kérdeztek. :)

    VálaszTörlés
  13. Akkor most már én is sorra veszem az összes kérdést nem csak a 4-et meg a 2-at.

    1: Sajnos ehhez sok mindent nem tudok hozzátenni, mert Alice-t és Jaspert nem érzem még olyan közel magamhoz. Csak a te ficeden keresztül kezdem jobban megszeretni őket. De biztosan aranyosak ahogyan a valóságban az őket játszó színészek elvannak egymással :D

    3: Én is szeretem, hogy nem tudjuk mi fog történni, bármilyen kicsi dolog is az a történés amiben dönthetnénk. Mondjuk, ha az a kérdés, hogy milyen színű felsőt viseljen Bella vagy Edward, akkor megmondom :D De különben jobb szeretem a meglepetést és a bizonytalanságot, főleg amilyen függővégeket hagysz nekünk :D

    5: Biztosan túloznak az újságok is, de az alap valószínűleg igaz. Én is ki lennék, hogyha ekkora rajongótáborom lenne mondjuk pasikból. Inkább nem is akarom elképzelni, mert a kép bármilyen hízelgő, ugyanakkor ijesztő.

    VálaszTörlés
  14. Még én is válaszolnék 1-2 kérdésre.
    3: Nagyon örülnék, ha tényleg lenne ilyen dolog. Bár a te ötleteidet jobban szeretem, de legalább bevonsz minket is egy kicsikét:P Úgyhogy ha lesz valamilyen kérdés, tuti, hogy fogok rá valamit írni:)
    4: Húú... elég sokat agyaltam ezen a kérdésen... nem vagyok valami gyakorlott kapcsolatok terén. És azt sem tudom eldönteni, hogy szerethet-e valaki egyszerre 2 embert. De viszont azt kell hogy mondjam, engem nem idegesített Bella viselkedése. Jó a New Moon végén úgy jött le egy kicsit: ha ló nincs szamár is jó... de azért Jacob is gondolhatta, hogy egy szív sebei nem gyógyulnak be olyan gyorsan. Kell neki egy kis idő. És Bellán is láthatta, (pl. amikor Edwardról volt szó a hasát fogta) hogy nincs túl Edward-on. Úgyhogy nem nagyon kellett volna reménykednie. És szerintem Bella jól döntött amikor Edwardot választotta.
    5: Nem nagyon tudom, hogy milyen cikkre gondolsz. Mostanság igazából nem is nagyon olvasok ilyeneket. De annyit tudok, az újságírók néha szeretnek a bolhából elefántot csinálni.

    VálaszTörlés
  15. 1. kérdés: Én imádtam Alicet és Jaspert a könyvekben és a filmben is, szerintem nagyon jól összepasszoltak, és nagyon jól illettek a karakterekhez is. Nem tudom, hogy van-e köztük valami, de szerintem biztosan kedvelik egymást.
    2. kérdés: Hát én őszintén szólva szerintem, csak elsétálnék mellette, igazából én nem vagyok egy olyan rátámadós, sikoltozó rajongó. Szerintem ő is annak örül a legjobban, ha békén hagyják.
    3. kérdés: Örömmel veszem, ha érdekel a véleményem a ficeddel kapcsoltaban és szívesen adok tanácsot is, de döntést nem hoznék szívesen helyetted, ez a te "gyermeked", úgyhogy a döntést rád bíznám.:)
    4. kérdés: Hát szerintem, amit Jacob iránt érzett az nem annyira volt szerelem, inkább valami ragaszkodás féle, hiszen amikor Edward elhagyta Jacob volt mellette és ő vigyázott rá, úgy ahogy azt Edward is tette mielőtt elment, és ez egy nagyon szoros kötelék. Néha kicsit idegesítő volt a dolog a könyvben, ez tény, bár általában inkább jókat kacarásztam a helyzeten.
    5. kérdés: Nem tudnám megmondani, hogy Robot pontosan hogy érintette ez az őrület, meg a lányok rajongása, mivel se a siker előtt, se utána nem ismerem, úgyhogy biztos forrást erről csak ismerős adhatna. Mindenesetre biztosan nehéz ez a hirtelen jött siker. Mondjuk szerintem a sajtó biztosan túloz. Mert általában azt teszi, főleg ha valaki ennyire népszerű lesz hirtelen a lányok körében. Már olvastam előrejelzéseket is, hogy Robnak az a sorsa, hogy drogfüggő alkoholista lesz, meg hogy mielőtt a lányok az ágyába ugranak elmondatják majd vele, hogy "Én vagyok a vámpírod!". Szerintem ez azért elég durva és kegyetlen, mert ezt nem tudhatják és mégis ilyeneket írkálnak.
    Most hirtelen ennyit fűznék hozzá a kérdésekhez:)

    VálaszTörlés
  16. 1. Nem láttam a színészekről ezeket a videókat, de szinte biztos vagyok benne, h nincsenek együtt, szimplán jó viszonyt ápolnak egymással.
    2.Ha meglátnám Robot? Tuti nem fognám fel, hogy ő az. De ha fel is fogám, nem strapálnám magam, csak a távolból nézném (mondjuk ha 16 éves lennék, biztos a nyakába ugranék).
    4. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem ítélte el Bella viselkedését? Hiszen ő is emberből van! S gondoljátok el, Jacob a teljes széthullástól mentette meg a New Moonba... Ez egy piszok erős köteléket adhatott nekik. S nem feltétlenül szerelem volt az, amit Jake iránt érzett, de az az érzés olyan erős volt, h megingatta... De ahogy le van írva, Edward nélkül élni nem tudott volna.
    5. Robert Pattinson? Mibe fogadunk, h pár éven belül teljesen ki fog égni? Kevés ember lehet képes lekezelni a sikoltozó lányok tömkelegét, s magát a tudatot, h szinte bármikor, bármilyen, bármennyi lányt megkaphat... Szétszívja az agyát, s folyton más nő lesz az ágyban.. Üdv való világ!

    VálaszTörlés
  17. 1. kérdés: szerintem is nagyon aranyosak együtt, bár azt nehéz megmondani, hogy van-e köztük valami, mindenesetre sz.tem összeillenének.
    2. kérdés: én biztos megszólítanám, egy ilyen lehetőséget tuti nem hagynék ki, bár arra azért ügyelnék, hogy te tűnjek túl nyomulósnak.
    3.kérdés: én jobb szeretem azt, ha nem tudom, hogy mi fog történni, de ha lesz egy kérdésed valószínűleg le fogom írni a véleményemet, és majd te mérlegeled.
    4. kérdés: nekem Jacob nem tartozik a kedvenc szereplőim közé, bár a 4.könyvben kicsit közelebb került a szívemhez, de még mindig Edward fan vagyok. Szerintem tiszta szívből nem lehet egyszerre két pasit is szeretni, nem is értettem Bellát, hogy mi történt vele a 3. könyvben. Ha nekem ott lenne Edward biztos, hogy nem foglalkoznék senki mással.
    5. kérdés: lehetséges, hogy nehezen viseli a hirtelen jött hírnevet, és az újságírók eltúloznak mindent (ez jellemző lenne rájuk és nem ez lenne az első eset), de az is előfordulhat, hogy Rob valójában olyan, mint ahogy az újságok írnak róla, bár én remélem, hogy az első feltevésem a helyes.

    Köszönöm a kérdéseidet, és hogy kíváncsi vagy a véleményünkre.
    Üdv: Brigitta

    VálaszTörlés
  18. Eyenus...tetszenek a véleményeid...:)Leginkább az utolsó. Igazad van, ez a való világ, és én is így tudom elképzelni...Na de kifejtem egyesével:
    1. Én nagyon csípem Alcie-t és Jasper-t is. De azt hiszem én el tudok vonatkoztatni a twilight-os történetektől és éppen ezért nem biztos h össze kell(ene) őket boronálni. A sztori(k)ban tényleg nagyon összeillenek, de az nem a valóság. Szerintem csak szimplán "JÓ" barátok :)
    2. Én nem hiszem h a nyakába ugranék...ugyanis én ez esetben is el tudok vonatkoztatni. Amúgy nagyon jó pasi és persze nem lenne rossz a történetek szereplője (leginkább Bella) lenni, de a filmen kívül nem látok benne "wáááhhhóóó, micsoda pasi"-t :) Úgyh szerintem jól megnézném magamnak és nyugodalmasan sétálnék tovább...
    3. Attól függ milyen módon lesznek feldolgozva a válaszok, javaslatok...Mert én személy szerint a Te gondoltaidat olvasva érzem tökéletesnek a ficedet. Lehet h ez a kép megbomlana, ha mi hoznánk döntést egy történéssel kapcsolatosan.
    4. Szerintem kellett, hogy kicsit idegeskedjünk miatta...Én sem szerettem azt a Jacob vacila Edward helyzetet, de mégis csak izgalmassá tette. És talán éppen ebben a szituban mutatkozott meg igazán Bella "emberi" viselkedése. Véleményem szerint létezik ilyen helyzet a valós életben is, csak nem ennyire szélsőséges helyzetben. És hát ismerjük be, ha mi lettünk volna Bella helyében, valószínűleg nekünk is jól esett volna egy Jacob váll...és mivel a nehéz időszakát Vele élte át, persze h ragaszkodik hozzá...Én legalábbis biztos ugyanígy éreztem volna...
    5. Hát erre meg már talán megadtam a választ az első mondataimban. Én is úgy gondolom h ilyen esetben a sztárság eléggé "megviseli" a színészt és előbb-utóbb elkur**l az élete minden tekintetben. Sajnos sok rajongó abszolút nem tudja külön kezelni a filmet és a valóságot. És ebbe persze h bele lehet őrülni...tuti én is megbolondulnék és az agyamra menne a sztárság :)

    Röviden ennyi! Remélem azért valaki velem is egyetért...:):)

    VálaszTörlés
  19. Akkor az én válaszaim...

    1. Szerintem, Ashley és Jackson a legközvetlenebb színészpáros, akiket valaha láttam. Megnéztem azt az Ash-Kellan videót, amit Mellee belinkelt, de nem éreztem benne azt a vibrálást, amit Ash és Jackson között. Ez persze, nem azt jelenti, hogy tényleg együtt járnak, csak azt, hogy nagyon édesek együtt, és van valami pozitív fesztültség a levegőben, ha ők ketten együtt vannak. Mindig megérintik egymást, ott volt az a csók is, és ha rákérdeznek, hogy mi van köztük, zavarba jönnek. Jackson folyton bókol neki, és többször kijelentette, hogy imádja Ash-t - és az imádat szót valahogy úgy láttam, nagyon nem barátként gondolja... Nah, mindegy... Szerintem, édesek lennének együtt, és örülnék, ha ezek az apró kis jelek többet jelentenének, mint puszta barátság. :) De persze, az, hogy én mit szeretnék, nem jelenti azt, hogy tényleg össze is jönnek. :D

    2. Ha én meglátnám Robot, valószínűleg 200-ra ugrana a pulzusom, de ezt nem mutatnám ki. Messziről rámosolyognék, és ha úgy látom, hogy nem zavarom, akkor odamennék hozzá. Rá is kérdeznék, hogy van-e ideje, kedve rám szánni pár percet, és ha igent mond, elmondanám neki, hogy mennyire klassz volt a HP4-ben és a Twilightban, és hogy szeretem a zenéjét. Aztán sok sikert kívánnék neki, és nem zavarnám tovább. Nagyon erős önuralom kéne hozzá, de semmiképpen nem viselkednék úgy, mint egy rajongó tinilány, mert szegény Robnak szerintem, már kicsit elege van az ilyen rajongókból... Azzal meg mit érnék el, ha én is így viselkednék, és azt gondolná rólam, hogy lökött vagyok? :D

    3. Nem olyan kérdésekre gondoltam, amivel lelőném úgymond a poént. Mármint, természetesen, azt szeretném, ha olvasás közben megdöbbennétek, és élveznétek a számotokra még ismeretlen történéseket. :) Jelenleg pl. arra gondoltam, hogy szavazhatnátok arról, mi legyen a neve a gonosz vámpírnak. :) Szóval, akinek van ötlete, az írja meg. :)

    4. Lehet, hogy én vagyok túl romantikus és naiv, de ha szerelmes vagyok valakibe, akkor ő és csak ő létezik a számomra. Eszembe sem jut, hogy más pasival kezdjek. Sőt, még szakítás után is hosszú hónapokig, sőt, volt, mikor évekig eszembe sem jutott, hogy mást keressek. Szóval, engem szörnyen idegesített Bella. A New Moonban és az Eclipse elején még nem, mert akkor úgy hittem, csak és kizárólag barátságot és testvéri érzéseket táplál Jacob iránt, és ezt megértettem. De mikor az Elipsében a sátoros jelenetnél megcsókolja Jacob, és Bella rájön, hogy hoppá, talán valami többet is érzek barátságnál, aztán meg Edward vállán sír Jacob miatt, nah, az szörnyen dühített. Adtam volna két nagy pofont neki, pedig nem vagyok egy erőszakos ember, sőt, birkatürelmem van. De hogy képes bárki iránt ilyesmit érezni azok után, hogy ott van neki Edward. Azt megértettem volna, ha azért csókolja meg Jacobot, nehogy öngyilkos küldetésbe kezdjen a harc alatt, de azt, hogy érzett is valamit... Váh, még most is dühít! Csak kínozta mindkét fiút pusztán önzőségből! Szóval, ott, akkor nagyon nem szerettem Bellát. Viszont vámpírrá válása után megint megkedveltem...

    5. Én sajnálom Robot. Én is utálom, ha a középpontban vagyok, ha sok ember vesz körül, még azt is gyűlölöm, ha fényképeznek. Ezek után belegondolni, hogy ő mit élhet át ennyi sikoltozó, önmagából kifordult tinilánnyal és a paparazzikkal... Hát, őszinte részvétem neki ezek miatt. Nem csodálom, ha kicsit elege van az egészből.
    Azt gondolom, hogy a filmezést magát imádja, de ez az egész felhajtás körülötte egy kicsit sok(k) már neki.
    És rossz érzés lehet, hogy a legtöbben csak azért szeretik, mert azonosítják Edwarddal.
    Persze, biztosan vannak előnyei is a hírnévnek, de én úgy látom, hogy szegény zavarban van nagyon, és legtöbbször csak menekül a rajongók és az önmagukat felkínáló lányok elől.

    VálaszTörlés
  20. 1. Alice és Jasper párost élőben is így képzelem el ha nem is van köztük semmi lehet hogy csak az az ok mert 1-ikőjük foglalat de nagyon nagyon kedvelik egymást.
    2. én nem csípem Rob-ot Edwardot kedvelem de ő nem Rob.. nekem ő Cedric Driggory marad... és brrrr..ugyh elsétálnék mellette vállat meghúzva :) tuti hogy a pulzusom 1000lenne de nagyon nagyon uralkodnék magamon.
    3 én nem tiltakoznék :)
    4. Jacob jó fej csak nem jó csajba szeretett bele. Bella tisztázhatta volna vele hogy bocsi de nem úgy szeretlek. megérdemelt volna némi engesztelést, gondolom az írónő Renesmee-vel kárpótolta, én sajnáltam jake-t,ahogy küzd és vergődik Belláért, és baromira idegesített Bella bénázása úgy alapvetően. jó hogy a Te Bellád nem ilyen.
    5.a HP során megszokhatta volna a rajongást de szerintem ő csak szimplán jól akarja érezni magát és kész mindenki tud túlzásokba esni.
    kiara

    VálaszTörlés
  21. hmmm gonosz vámpír...érdekes felvetés....tegyük fel hogy sójátékkal is ki lehetne hozni vmi frappánsat nekem például rögtön az jutott eszembe hogy Jesam mivel a régi Bellánk ellensége James volt és így ez egy kissé irónikus lehetne..bocsánat ha hülyeséget mondtam :$

    VálaszTörlés
  22. vagy lenne megint James a neve és Edwardot ez is emlékeztetné a régi Bellára... bár ez már lelki kínzás lenne egy kicsit:S Szal inkább támogatom szuszooo javaslatát :)

    VálaszTörlés
  23. A gonosz vámpír nevének kérdésében. Olvastam régen egy vámpíros könyvet ahol a vámpír bár nem volt gonosz, de igézően nézett ki. A neve az volt, hogy Victorio. Nekem ez a név nagyon tetszik. Régi csengésű, nemes és győzelmet jelent. A te gonosz vámpírodnak egy fordított kereszt van a fülében, ami egyfajta tiltakozást fejez ki. Mint vámpír az ő esetében jelentheti azt is, hogy mivel már "legyőzte a halált", amikor átváltozott, így rá már nem vonatkoznak szabályok. És egyfajta felsőbbrendű lénynek tartja magát. Hu, lehet, hogy ezt túl ragoztam, bocsi. Lényeg a lényeg nekem a Victorio tetszene.

    VálaszTörlés
  24. Hát szerintem a James nem lenne rossz név a gonosz vámpírnak, (bár Edwardnak ez tényleg elég nagy lelki terror lenne) de elvégre is múlt árnyai a főcím, vagyis ismét kisért a múlt. :D
    Ilyen kérdésekben szivesen megirnám a véleményem, de az izgalmakat rádhagyom Spirit.
    És nagyon jó, hogy van új fejezet, rögtön el is olvasom! :D

    nimol: mentségemre legyen szólva, hogy eléggé elvakult Edward fan vagyok, (nálam a Jacob utálatban talán ez is közrejátszott, mert a twilightban megszerettem Edwardot és Jacob egy betolakodó volt számomra, ahogy meg akarta szerezni Bellát, még akkor is ha segített neki amikor Edward elhagyta) de mint írtam azóta már megkedveltem Jacobot, de az eclipse-ben akkor is idegesített Bella viselkedése, és nagyon igaza van Drusillának abban, hogy amit Bella érzett Jacob iránt az inkább ragaszkodás. Viszont abban teljesen egyetértek veled Spirit Bliss, hogy Bella Edward vállán sírt Jacob miatt... Akkor valóban két nagy pofont érdemelt volna. Örülhetett, hogy Edward ilyen elnéző volt vele. Nekem speciel nagyon nem esett volna jól ha Edward helyében vagyok. És rendben van, hogy ember és hibázhat, és esendő meg tökéletlen meg minden, de ez kicsit sok volt. Bár így utólag visszagondolva már máshogy látok sok dolgot, de amikor azt a részt olvastam még teljesen az aktuális események hatása alatt voltam. Pl Jacobbal kapcsolatban is, mióta a BD-ben megkedveltem már ha újraolvasom a new moont, biztos nem ugyanúgy fogok rágondolni mint amikor akkor olvastam amikor még utáltam. Ezt kicsit hülyén írtam le de remélem érthető. :P

    Visszatérve hozzád nimol, én is végtelenül romantikus vagyok, és éppen emiatt kicsit nehéz elfogadnom, hogy lehet egyszerre két embert szeretni szerelemmel (egyformán semmiképpen nem lehet, az egyiket úgyis jobban szereted mint a másikat, vagy azt is mondhatnám, hogy egyiket sem szereted igazán, csak nem tudsz dönteni közöttük)és itt újra csatlakoznék Spirit Bliss véleményéhez, hogyha szeret valakit az ember akkor csak ő létezik, csak ő számít. De ez csak az én véleményem, ettől még elfogadom, hogy más másképp gondolja.

    VálaszTörlés
  25. Nem is tudom... A James nem lenne túl erőltetett? Mármint, mennyi az esélye, hogy a vámpírt is ugyanúgy hívják? :D Épp elég, hogy van egy másik Isabellánk és Edwardunk is. :D Vagy nem? :)

    A Victoriót is beteszem az ajánlott nevek közé. :) Bár nekem erről a névről egy kigyúrt, izomagyú, szoláriumos, IQ-hiányos macho pasi jut az eszembe, nem pedig egy gonosz, de csábító vámpír. :D De a jelentése alapján, amiket leírtál, tényleg illene hozzá, csak hát, ez a képtársítás a fejemben... :D

    VálaszTörlés
  26. Akkor hagyjuk a Victoriot. Van másik ötletem is. Eléggé vámpírörűlt vagyok már 10 éve, úgyhogy van egy pár (sok) vámpíros könyv, amiben voltak nevek, amik nekem nagyon tetszettek. Bár ez így nem túl kreatív, mert ezeket a neveket is könyvből loptam. Lehetne Armand, vagy Louis. Persze csak ha tetszik valamelyik.

    VálaszTörlés
  27. Gonosz vámpír nevének kérdésében, nekem a William jutott eszembe. Régies is, meg minden. :) Szerintem jó név, illik egy vámpírhoz. :D

    VálaszTörlés
  28. Én a Dominic-ra gondoltam (a jelentése is Istenhez tartozót jelent azt hiszem), illetve Milow vagy Myron :)

    VálaszTörlés
  29. Vagy a Darius? :) Bár egy kicsit furán hangzik... de nem tudom...

    VálaszTörlés
  30. Hoppá, még jó, hogy visszanéztem mi van itt...

    Anicica: Ahogy visszaolvastam a többiek véleményét is erről a lehet-e egyszerre két férfit szeretni témáról, azt kell mondanom, hogy el is bizonytalanodtam, meggyőzhető vagyok, mert nincs tapasztalatom, igazán még sosem voltam szerelmes, így nehéz olyan dologról nyilatkozni, amit még nem éltem meg.
    Nem ragaszkodom ahhoz a feltevésemhez, hogy Bella tényleg szerelmes volt Jacobba is, mert ez így visszagondolva, simán megfelelhet ragaszkodásnak is. Így van.
    Szeretném már magam is megtapasztalni milyen az, ha tényleg szeretsz valakit és az viszont szeret. Isteni érzés lehet és akkor talán jobban megértem, azt amit eddig itt csak olvastam.

    VálaszTörlés